.

A bor tárolásáról mindig gondoskodni kellett. Először agyagba vájt gödrökben, később agyag- és kő edényekben, majd az ókortól kezdve fából készült rönkökből vájt hordónak még nem nevezhető edényekben tárolták a bort. Mai értelemben vett hordót az ókori Görögországban kezdték készteni, dongából és favesszőkből készített pántokból. Évszázadok során a borkészítés fejlődésével együtt szükség volt a hordókészítés fejlődésére is.

Előre »

A régi mesterek kitapasztalták, melyek azok a fa fajták, amelyből hordót lehet készíteni, hogyan milyen módszereket, fogásokat kell alkalmazni.

Rájöttek arra, hogy a legjobb hordókat tölgyfából lehet készíteni, ugyanis ez a fa faj képes megfelelő előkészítés után a legharmónikussabban összesimulni a borral. A hordókészítéshez legalább 600-700 éve már hogy tölgyfákat használnak.
Gazdaságos fafelhasználásra van szükség.
A hordó késztésére csak az egyenes törzsű, szép szálfákat lehet felhasználni.

A rönkök méretre vágása után a hordó dongáit lehetőleg hasítással kell kialakítani, azt követően legalább két éven keresztül szabad levegőn érlelni, kitéve a hónak, napsütésnek, esőnek, szélnek.


english italian france